Főoldal Bejelentkezés Regisztráció
Keresés:    

Főoldal » Bőrös, ropogós malacsült

felvitel dátuma: 2014-11-30 10:14:02       mai nézettség: 3       nézettség: 4160
részletes recept
Hozzávalók 6 személyre:
1,5 kiló körüli bőrös malacoldalas,
durva szemű ,
frissen őrölt bors,
2 evőkanál mustár,
1 nagyobb fej fokhagyma,
2 vöröshagyma,
1 nagy szál rozmaring,
4 kisebb szál kakukkfű,
2 db alma.
Előkészületi idő: 20 perc

Sütési idő: 90 perc

Elkészítés:
A húst a bőrös oldalán keresztbe, és hosszába beirdaltam, durva szemű sóval jól bedörzsöltem, úgy, hogy a felvágott bőr közé is kerüljön, frissen borsot őröltem , majd végig kenegettem mustárral is, amit szintén beledörzsöltem a húsba. Éjszakára lefóliázott tálban hűtőbe tettem.
Másnap nagyobb tepsibe tettem meghámozott negyedelt almával, negyedelt vöröshagymával, fokhagymagerezdekkel, a zöld fűszerekkel együtt. (Ha szárított fűszereink vannak, azt is a pácolás alatt adjuk hozzá lényegesen kisebb mennyiségben, mint a frisset. A sütés után ugyanis a fűszerek ki lettek véve, csak az aromájuk, illatuk maradt a sültben.) Kevés vizet öntöttem alá, majd alacsonyabb hőfokon (kb.180°) három órán keresztül sütöttem alufólia alatt. Magasabb hőmérsékleten, a fóliát levéve újabb egy óráig sült, hogy a bőre megpiruljon. Végig a bőrös résszel felfelé sült a hús. Zsiradékot egyáltalán nem adtam hozzá utólag, mert nem volt szükség . A tepsiben lévő zöldségek, az alma, és a hús is magukba szívták a fűszerek, a fokhagyma ízét, ami különösen a végén az étel mellé tálalt almán, és hagymán volt érezhető. A megszáradt rozmaring, és kakukkfű kivételével minden fel lett tálalva, és fogyasztható volt.
 
Fűszeres főtt-sült krumplival, és párolt káposztával tálaltam, melyekről a mellékelt linken olvashattok. Külön, mindegyik receptjét megtaláljátok a receptoldalon is.
Szakács: Gasztropajti


Film link: http://gasztropajtikonyhaja.blogspot.hu/2014/11/boros-malacsult-fott-sult-fuszeres.html

Hozzászólások/vélemények/üzenetek:

10/10 Forgon Imelda 2014 december 20

Gratulálok...Fantasztikus lehetett!

0/10 szilvi 2014 december 29

lehet elkészítem szilveszterre. Nem megyünk sehová, akkor már otthon együnk egy finomat. Ha ti is otthon lesztek, főzőcskéztek, és lesz használt sütőolajotok, gyűjtsétek össze, és vigyétek el a kijelölt Mol töltőállomásra. jó dolog, hogy ne a lefolyóba öntsük... http://glurl.co/b-olaj

Értékelés: - nem muszáj értékelnie a receptet -
 
Hirdetések

Gyulai Kolbász Kódex
bor, aszú, aszúbor, szamorodni, muskotály, hárslevelű, furmint, cuvée, tokaji eszencia, borkóstoló, borvásárlás, sajgó pincészet, tolcsva bor,  borbemutató, www.sajgopince-tolcsvabor.hu

ingyenes, ingyen hirdetés,hirdetés, ingyen, hirdetés feladás, apróhirdetés, feladás, apróhirdetés ingyen, apró, hirdetés ingyen, hirdetés, www.aprooldal.hu

weblapkészítés, szerverhosting, domain, keresőoptimalizálás, marketing, piackutatás, céglista, céginfo, cégadatbázis, callcenter, www.e-mailnet.hu

 

Call, call center, center, cég, céglista, adat, adatbázis, cég adatbázis, marketing, ügyfél, kapcsolat, cég név, cím, telemarketing, adatfelvétel, lead, adatrögzítés, piackutatás, termékkínálat, www.callcentrum.hu

céginformáció, céginfo, cégadat, adatbázis, céghirdetés, szolgáltatás, vendéglátás, hotel, étterem, építőipar, keresőoptimalizálás, www.segitek.hu




Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.

Kövess minket a facebookon
Hírlevél feliratkozás
Név:*
E-mail:*
.