Tésztához:
50 dkg. liszt
2 kávéskanál só
5 dkg. élesztő
2,5 dl. langyos víz
kávéskanál cukor az élesztő megfuttatásához
8 dkg. vaj vagy margarin
teáskanálni currypor (ez el is maradhat, de én szeretem, mert ízesít, s még szép sárga színt is kap a tészta)
Töltelékhez:
2 közepes fej hagyma
2 evőkanálnyi olaj
fél fej káposzta szálasra vágva
fél kg. darált hús
1 evőkanál mustár
2-3 evőkanál tejföl
só, bors
majoranna
A kenéshez:
1 tojás
szezámmag
Először a tölteléket készítjük el, mert a felhasználáshoz ki kell hűlnie, hogy ne repedjenek szét a kis táskák. Ehhez az olajon megfonnyasztjuk a félbevágott és vékonyra felszeletelt hagymát, majd hozzáteszem a káposztát, megsózom és félpuhára párolom. Ekkor hozzáadom a darált húst, fűszerezem borssal, majorannával és készre főzöm. Ekkor adjuk hozzá a mustárt, a tejföllel pedig krémes állagúvá varázsoljuk. Kihűtöm.
A tésztát nagyon egyszerű elkészíteni. A lisztet egy tálba szitálom, hozzáadom a sót, s elkeverem, hogy az élesztő ne érintkezzen a sóval közvetlenül, hozzáadom a curryport is. A liszt közepébe mélyedést csinálok, s beleöntöm a langyos vizet , a cukrot és belemorzsolom az élesztőt. Miután az élesztő felfutott, elkezdem összedolgozni a tésztát, közben hozzáadom a margarint is, azzal is jól kidolgozom. Letakarom, hagyom 15 pihenni.
Ezt követően enyhén lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, s 8-10 cm átmérőjű köröket szaggatunk. Közepébe halmozzuk a tölteléket. A szélét felvert tojással megkenjük, félbehajtjuk, villával lenyomkodjuk, vagy ha van ilyen formánk, azzal csak egyszerűen összenyomjuk. A tésztát kívülről is megkenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal. 175 fokon előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütjük.
Ezt a pirogot nem olajban sütjük, mint az oroszok, hanem sütőben. Sokkal egészségesebb lesz, de legalább olyan finom is.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.