2 kg sertéstarja (10 szelet) csont nélküli,
3 db zsemle,
4 db tojás,
25 dk tömlős májas,
2 tk fagyasztott kapor ,
1 ek fagyasztott petrezselyem levél,
csipet bors,
pici só,
tejföl egy nagy pohárnak a fele,
15 dg reszelt sajt,
1,5 kg burgonya,
1/2 reszelt vöröshagyma füstőlt szalonna szeletek és friss sós szalonnaszeletek a tepsi aljára
A tarja szeleteket besózom, és egy kicsit megklopfolom.
A burgonyákat héjukban megfőzom és meghámozom. A szalonnát szép vékonyra szeletelem, úgy vegyesen lerakom a tepsi aljára, erre karikázom a burgonyát. Majd a húsokat réreslisztbe mártom és kevés zsíron, vagy olajon hirtelen átsütöm mindkét oldalát. 5 db-ot ráfektetek az elszelet burgonyára és a húsok tetejére halmozom és szépen eligazítom az előzőleg elkészített tölteléket.
(zsemle, tojás, bors, kapor, petrezselyem zöldje, pici só, májas és a reszelt vöröshagyma).
Erre megint hús szeletek, erre 2 szem főtt burgonyát almareszelőn ráreszeltem, lefóliáztam és 180 fokon sütöttem.
Azután levettem a fóliát és egy-egy kanál tejfölt elosztottam a tetejükön, majd reszelt sajtot rászórtam és visszatettem a sütőbe.
Amikor szépen kezdett a saj pirúlni, ez már csak pár perc, kivettem és már készen is volt.
Nagyon finom lett.
Próbáljátok ki ti is!
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.