Ezt én is kipróbálom
4 db csirke felső-comb kicsontozva
2 evőkanál zsír
3 evőkanál liszt
4 evőkanál mustár
2 dl főzőtejszín
1 db vöröshagyma
1 teáskanál só
1 csipet fehér bors
1 csipet őrölt köménymag
1 púpos teáskanál pirospaprika
kb. 3 dl víz
A csirkecombokat kb. fél órára vízbe áztatom. Ha letelt a fél óra, akkor kicsontozom. A csontokat lefagyasztom, s jó lesz húslevesbe, vagy zöldborsólevesbe, karfiollevesbe, stb.
A csirkecombok mindkét oldalát besózom. A zsírt 1 nagyobb lábosba rakom, s közepes fokozaton megolvasztom. Ha megolvadt, akkor rárakom a csirkehúsokat. Mindkét oldalát megpirítom, kb. 6-8 perc.
A mustárt rákanalazom a húsokra, majd a vöröshagymát felkarikázom, s azt is rárakom a húsokra. Öntök rá kb. 3 dl vizet.
5-6 percenként villával átfordítom a húsokat, hogy mindkét oldala jól megsüljön. Kb. 20 perc múlva meg is puhultak a húsok.
Közben 1 doboz főzőtejszínt beleöntök egy kb. fél literes kerek műanyag dobozba, vagy nagyobb bögrébe, majd rászórom a lisztet, a pirospaprikát, s villával jól összekeverem.
Ha megpuhultak a húsok, amit villával letesztelek, utána ezt a főzőtejszínes, lisztes, pirospaprikás masszát ráöntöm a húsokra.
Még kb. 8-10 percig forralom, először nagylángon pár percig, s ha felforrt, akkor szintén közepes fokozatra rakom. Közben kevergetem, s párszor a húst átforgatom, hogy az egész szaft jól megfőljön. Utána el is készültünk.
Én tésztát szoktam főzni hozzá.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.