Szeretjük
25 dkg túró
3 evőkanál búzadara (gríz)
1 db tojás
2 ek kristálycukor
csipet só
10 dkg zsemlemorzsa
1 ek étolaj
1 ek porcukor
1 pohár tejföl
2 dkg só
A túrót, a grízt, a tojást, csipet sót, 1 evőkanál kristálycukorral összedolgozzuk, majd hűtőben
legalább 2 órát állni hagyjuk.
Ha rögtön főzzük, akkor szétesik.
Ez a trükkje, hogy nem esik szét a gombóc.
Közben 1 evőkanál étolajon a zsemlemorzsát megpirítjuk, majd ha félre-
húztuk a lábost, akkor hozzákeverünk 1 evőkanál kristálycukrot.
Egy fazékban felforralunk vizet, majd ha forr, belerakjuk a sót és vizes kézzel teáskanál
segítségével apró gombócokat formázunk (kb. 20 db lesz belőle).
Vigyázva belerakosgatjuk a forrásban lévő vízbe.
Ha újra forr a víz, hagyjuk kb. 5 percig
még forralni, majd kivesszük apródonként, 5 darabonként a gombócokat a vízből,
lecsepegtetjük és belehempergetjük a pirított zsemlemorzsába, majd tálra rendezzük.
Tejföllel és porcukorral tálaljuk.
Sütés / főzés tudományát, ötletét örökítse meg, helyezze el receptjeit.
Recept mellé fotó.
Vegyen részt folyamatos havi díjazáson.
Itt könnyen megtanul főzni.